2014. áprilisában

Belekezdenem a legnehezebb, azt hiszem. Nem tudom, hogy mit mondjak, csak kavarog bennem minden… Végre itt volt. Velem volt három napot, érinthettem, hallhattam, ölelhettem. Olyanok voltunk, mint egy boldog család.

Anyám nem jött haza, magunk voltunk majdnem a legvégéig, és egy nagy ágyon aludtunk együtt. Az ölembe dőlt, mikor a gépen néztünk valamit. Megkapta a gyűrűjét, felhúzta, azt mondta, hordani fogja, és nekem elküldi azt, ami eddig az övé volt. Nem tudom, hogy tényleg elküldi-e… de ígérte. Nem tudta hol van az a gyűrű, de én tudtam, hogy Jabloncán, még a helyet is megmondtam, hogy hol hagyta, és később kiderült, hogy tényleg ott is volt, és mikor rájött, hogy hónapok távlatából is tudom, hogy hol vannak a dolgai, akkor felpattant a hokedliről és összeölelgetett, megpuszilta az arcom.

Nagyon sok csókot adtunk egymásnak, de nem szájra. Arcra, nyakra, kézre, fülre, mikor azt mondtuk, hogy beszélgessünk még este az ágyban, akkor az lett a vége, hogy a sötétben egymás felé fordulva simogattuk egymás arcát, minden vonalat, kivéve az ajkakat. Kézen fogva aludtunk el, ölelkezve aludtunk el, és reggel ébredés után egyik nap még legalább egy órát foglalkoztunk ilyen édes kis semmiségekkel, mielőtt felkeltünk volna.

Próbáltam kicsikarni a csókot, de nem ment. Pedig letaroltam, szeretet rohamot produkáltam, öleltem és puszilgattam és nyüsszögtem közben, úgy nevetett! Aztán megálltam, a derekán ültem, összesimultunk, a karom a feje alatt volt, és úgy néztük egymást, mosolyogtunk és pusziltam az arcát, aztán játszottunk megint, meg-megnyaltuk a másikat, én meg nevettem, mikor úgy fordult, hogy a szája volt csak elérhető, hogy azért csinálja, mert tudja, hogy ott nem merem megnyalni, ő meg nevetett szintén, hogy még jó. De öleltem. Birkóztunk, legyőzött, a lábaim közt térdelt pár másodpercet, de aztán leültünk vissza a géphez.

Fülbevalót kaptam. Mikor Misivel beszéltem, mikor neki írtam, hogy jogos tulajdonosánál van a fülem, akkor adta nekem hirtelen ötletből, kicsi, ezüst. Az egyik fülemnél ő csavarta rá a végét, mert csavaros hátul, nem lehet elhagyni. Azért kaptam, hogy „mindenki lássa, hogy az enyém vagy.” Ezt suttogta közben, kicsit mosolygós hangon, de istenem… Megkérdeztem, húzhatom-e Misit azzal, hogy beírom, hogy most nála a fülem, átölelt és azt mondta, hogy „amit csak szeretnél Drága”.

Aztán folyton csókoltuk egymás arcát, az orrom hegyére kaptam rengeteget, az államra is, én meg adtam neki már majdnem a szája sarkához. Összeszorítottuk az arcunk az ágyban. De mikor rákérdeztem, az alvás kapcsán, hogy nem zavarja-e, akkor megint az volt a válasz, hogy nem, hiszen már Nekoéknál is aludtunk így, nem? Meg hogy Nekoval is szokott néha. Elég sokszor emlegette őt. Mondta, hogy neki azért szokta a fülét rágni, mert visít tőle, imádja kínozni, de én nem visítottam egyszer sem, nálunk csönd lett, mély csönd, és puha, nagyon gyengéd érintések. Ugye csak fél? Ugye csak Neko mögé bújik? Vagy engem akar távol tartani..?

Azt mondta nekem, hogy ha otthon lesz, tartsuk együtt a szülinapunk. Akkor náluk még van másik két embernek is, és „egyszerre négy szülinapot tarthatnánk a családban”. Annyira jól esett… Beszéltem arról, hogy vele akarok lakni, hogy költözzön hozzám, vagy akár én vele valahová… Többnyire csend volt a válasz, de aztán egyszer mondta, hogy csak most azon gondolkodik, hogy mit csinálna ő itt, mert nincs munkalehetőség. Nem tudom… igen, máskor ő fakadt ki, hogy legszívesebben velem lakna, de…

Nem tudom ezt az egészet. Nem tudom, mi van most. Majd’ belehaltam, hogy hazament. Végig zokogtam az utat hazafelé, úgy éreztem, hogy nincs értelme tovább élni, pláne hazajönni, mert az volt jó, az volt igazán szép, ahogy együtt voltunk itt. Hintáztunk éjjel a városban. Egy sötét játszótéren, a szélben, a hidegben… annyira jó volt. Utána itthon az ágyban magához ölelt, mert nagyon fáztam, úgy aludtam el a karjaiban. A városban, ahol nem sok ember járt, hagyta, hogy fogjam a kezét, és úgy sétáljunk.

Most játszunk. Riell és Nath alternatív univerzumban, és ahogy elkezdte Riell csábítani a vöröst… a hátára ült, úgy masszírozta. Ahogy én is így masszíroztam Kont, és nevetett, hogy már alattam nyög. Aztán Riell elkezdte Nath arcát simítani, aztán ajkaival járni be a vonalait… Épp, ahogy mi is tettük. Én annyira… nem is tudom kifejezni.