2014.12.30.

Úgy szeretnék valami szépet, napfényeset írni neked, de nem megy. Egyszerűen annyira sajgok bent, annyira leterít az önvád és a mindenféle járulékos dolgai, hogy legszívesebben csak aludnék, de hogy a fenébe, ha még csak öt órája keltem fel?!

Egy éve ilyenkor már a buszt vártam a határon, egyedül a sötétben, emlékszem, egy kutya szegődött társamul. Féltem, mert zajongtak a már előre bulizók, és mert nem tudtam, mit fog hozni a szilveszter. Remegtem belül, mert folyton azon járt az eszem, hogy el kellene neked mondanom, hogy mit érzek, de tudtam azt is, hogy nem fogom merni. Hányszor gondoltam arra, hogy majd legközelebb, amikor találkozunk, akkor megcsókollak! Mert hátha... És végül még akkor sem mertem, amikor már engedélyem volt rá.

Most az jár az eszemben, hogy egyszer, mikor kérdeztem, azt mondtad, hogy akkor jutott neked is először eszedbe a csók velem, mikor Nekonál aludtunk. Ennek ma van az évfordulója. Milyen különös belegondolni, hogy mindketten ugyanazon agyaltunk, miközben összebújva feküdtünk, és mégsem mozdult egyikünk sem... Talán jobb így, több időt hagyott az átgondolásra a sors. És egek, ma egy éve, hogy viccből megkértem a kezed xD Oké, mondjuk csak félig vicceltem, még ha ez akkor nem is látszott.

Ma más miatt érzem rosszul magam. Hiányzol, és szeretnék veled lenni. Rossz itthon egyedül, mert nincs kihez szólnom, és még chaten sincs kivel beszélnem, amiről nagyrészt én tehetek, mert a BK-sokat elmartam magam mellől, az IRL barátaimnak meg más elfoglaltságuk van, mint hogy velem törődjenek rövidke szabadidejükben, úgyhogy végül csak magamban és a macskának beszélek, ha mondanivalóm van. Minek rontanám el a te örömödet is, mikor Nekoval lehetsz? Persze most nem is vagy fent épp, de voltál, és biztosan leszel is, de nem akartam a már napok óta tartó mélypontom hangoztatni.

Pedig most megint sokkal rosszabb. Nem vagdosom magam, mert nem szabad ilyet tennem, de helyette lényegében végigsírtam a szünetet, és rá kellett jönnöm, hogy jobb, hogy minden nap hullára hajtom magam és munkába járok, mintha itthon lennék, mert akkor kegyetlenül nehéz lenne. Az a baj, hogy mikor elővesz ez a hangulat, akkor még tanulni se tudok, mondat közben állok le és kezdem bámulni a falat. Hogy lesz így nyelvvizsgám?

Anyám azt mondta ma a telefonban, hogy sajnál, hogy holnap egyedül leszek. Sajnál... pedig miatta van. Csak persze gyáva vagyok odavágni, csak akkor nem voltam gyáva, mikor jobban jártam volna, ha az vagyok. Idióta nemnormális.... Látod? Folyton visszaránt ez a körforgás, és nem mindig segít, hogy gondolatban magamra ordítok, hogy "CSEND! CSEND LEGYEN ODABENT!", mert néha magamra se hallgatok. Másrészt viszont tudom, hogy mindez sokkal kevésbé fáj, mint az fájna, ha még mindig csak egymagam lennék, és mellette rengeteg boldogságot ad, amikor veled lehetek. Mondd, neked is nehéz, hogy külön vagyunk? Vagy csak én vagyok megint ennyire szentimentális hülye?

Nem fogom bánni, hogy ha véget vet majd a géphez kötöttségemnek az, hogy együtt lakunk. Onnantól nem igazán lesz motivációm a neten lógni, egyre kevésbé tudok így is mit kezdeni magammal, de ha bekapcsolom akkor már biztos, hogy elbaszom valamivel az időt. Ezen mondjuk sokat segít, mikor skype-olunk, mert olyankor még ha akarnék se tudnék hülyeségeket csinálni a neten (thx to firefox), de mittomén... Szeretnék majd sokat rajzolni, ha együtt lakunk. Meg újra könyveket olvasni, nem csak tankönyveket, hanem regényt. Most talán kettő-három jut egy évre, ami kriminálisan kevés, miközben nagyon szerettem mindig is olvasni. Meg jó lenne időnként elmenni sétálni például, parkba, folyópartra, apróságokat nézegetni boltokban, mint fent Pesten tettük. Meg csak úgy lenni. Szeretnék finomakat főzni neked. Játszani a cicával a saját lakásunkban, ahol nem emlékeztet minden második tárgy anyámra. Kinézni az ablakon és valami teljesen mást látni, mint most. Teát inni egyforma bögrékből veled, vagy ablakpárkányról hengergetett hógolyóval támadni meg orvul. (Ez mondjuk önveszélyes vállalkozás számomra, de egye fene.) El se tudod képzelni, hogy milyen jól esett, mikor a Westendben láttuk a karácsonyfákat, és mondtad, hogy nekünk majd olyan lesz, amit úgy díszítünk, hogy akkor se legyen baja, ha a cica feldönti. Jó volt arra gondolni, hogy jövő ilyenkor már nem választhatnak el minket, és együtt fogunk ünnepelni, együtt figyeljük majd a fényeket és sütünk finom édességeket.

A minap megint azzal szórakoztam, hogy lekössem a figyelmem, hogy lakásokat nézegettem. Találtam is egy olcsót, nagyot, és képzeld, az erkélye alja már eleve cicabiztos! És van neki bejárati ajtaja meg egy kis előtér után még egy, ami azért jó, mert ha sötétben érünk haza se tud kiszökni a lábunk mellett egy cica. Igaz, egyterű a szoba és a konyha, de szép, felújított, ahogy néztem csendes környék. Nekem nagyon tetszik. Persze szinte esélytelen, hogy kiadó legyen mikor nekünk kell majd, de valami ilyesmi annyira király lenne!

Vissza kellene mennem tanulni, mert ha nem teszem, akkor bizony hiába álmodozok itt. Most már sokkal jobban érzem magam, hogy kiírtam magamból a gondolataim és a bánatom, kész vagyok az újabb nekifutásra a cseh nyelvvel szemben! :)

2014.12.22./2.

Nem ez életem legjobb alkotása de az első saját a táblával, és bár a lineartot képről rajzoltam át, azért egész jó lett asszem...

2014.12.22.

Gyűlölöm a karácsonyt. Gyűlölöm EZT a karácsonyt, mert nem tölthetem azzal, akivel én szeretném, és hiába jár egyfolytában az eszem nálad, hiába gondolok folyton arra, hogy tulajdonképpen mennyire közel is vagy hozzám most, egyszerűen nem lehetek ott, és ez a saját tehetetlenségem. Mert hülyeségeket kapok anyámtól, költi a pénzt, de minek, miközben csak egyetlen valamit kérnék, ha hagyná, azt, hogy szabadon élhessek. De nem. Homokba dugtuk a fejünk, a nyár nem létezik, nem volt, én egy szót se szóltam, és nem veszi észre, hogy közben meg szenvedek, vagy ha mégis, akkor bizonyára jókat derül rajta. Szinte hallom a gondolatát is - minél előbb férjhez megyek, csak hogy példát mutassak! Mert ezt hangoztatta, hogy nem mutatott megfelelő példát, és most kapkod.

Nem hiszem, hogy valaha túl fogok ezen igazán jutni. Elárultak, lábtörlőnek használnak, és kénytelen vagyok hozzá még jó képet is vágni, mert félek. Ennyire szánalmas vagyok, hogy felnőtt létemre is megbénít a félelem, képtelen vagyok lépni, és álmokba kapaszkodom, amik vagy megvalósulnak majd, vagy nem. Egyik éjjel álmomban megint megpróbált minket elszakítani egymástól, és ott voltam olyan erős, hogy ne hagyjam, de mit ér, ha élőben meghunyászkodom? A háta mögött ugyan találkozunk, de szembe mégsem szállok vele. Talán azért, mert túl messze vagy egyelőre, és nekem nincs hova-kihez mennem, ha szorul a hurok. A családom szemében lényegében nem létezem, csak akkor, mikor gyűlölni kell valakit valamiért. Én vagyok a rossz, aki miatt nem kaparinthatja meg az egész örökséget a nagynéném, én vagyok az, aki képes voltam magasabbra jutni képzettségben, mint az unokatestvérem, az, akinek a létezéséről sem tudnak a litkeiek, sőt, mondok jobbat - apám létezését se tudják, folyton azt hiszik, hogy nagynéném gyereke vagyok. És anyám oldaláról... gyakorlatilag a másodunokatestvéreimmel sem vagyok tisztában, pedig az egyáltalán nem távoli rokonság. Marika Ludason az unokatesómmal együtt, akik szintén nem tudták, hogy élek, igen sokáig. Minek vannak nekem szüleim? Mire jó, hogy az egyik apának a másik anyának nevezteti magát, mikor akár árva is lehetnék ennyi erővel?

Most sajnáltatom magam, pedig annyira felesleges. Bezzeg arról nem írtam neked, hogy milyen volt a múlthét hétvégéje veled, pedig csupa szép élmény, örök emlék. Csak éppen szégyellem magam miatta, mert meghurcolt a MÁV, és erről bizony én tehetek. Nem foglak téged többé Pestre rángatni, akkor se ha belepusztulok abba, hogy nem láthatlak, mert nem akarom, hogy még egyszer így bánjanak veled. Most kicsit úgy érzem, mintha a saját halálos ítéletem mondanám ki, pedig nem, nem és nem, ennek nem teszlek ki még egyszer!

Mostanában megint sokszor eszembe jut, hogy mi végre vagyok a világon, mikor folyton mindenkinek csak a bajt és bosszúságot okozom.

2014.12.19.

Lelkemben szóló dallam vagy. Illatok emléke, egy pillanat a nyárból, egy kép a hideg télből. Mardos a gondolat, hogy a Hold, hogy a Nap sugara helyettem érint téged, miközben nem ismerek csodálatosabb érzést, mint mikor álmomból ébredve bőröd forrósága az első gondolatom.