2014.08.04.

Megtörtént. Nem tudom elhinni, még mindig álomszerű az egész, de itt van az ujjamon a gyűrű, hangod és érintéseid emléke a bőrömön... Itt voltál, és most a párom vagy.

Talán most nyerte el igazán értelmét ez a blog, ezek az írások, hiszen egy nap majd megmutatom neked, és akkor... akkor... nem is tudom, mi lesz. Talán megmosolygod a rózsaszín szavaim, talán boldog leszel egy részüktől majd. Két napja, hogy a párom vagy, és ezért írok most, még ha fáradt is vagyok nagyon, mert már tegnap akartam, miután hazamentél, csak az valahogy nem jött össze. De most... most arra gondolok, hogy te vagy nekem, és végre tényleg, most már tényleg nem akarok meghalni, most érzem, hogy érdemes élni! Érted és kettőnkért.

Még mindig félek a jövőtől, a szülőktől, és attól, hogy bánthat téged a világ, de most mindennél sokkal nagyobb a boldogságom, és a buszon is csak mosolyogtam magam elé, mert arra gondoltam, hogy te létezel, és én a tiéd vagyok. Te az enyém vagy.

Nem hittem, hogy ennyire könnyen fogunk sodródni, egymás karjaiban kötni ki, mert számoltam vele, hogy több időre lesz szükséged, de ez az egész felülmúlta minden reményem. Hihetetlen érzés volt tudni, hogy akarod, és az, hogy kezdeményeztél, és a puha ajkaid, a finom kis kezeid, a karcsú vonalaid... Nem tudom, hogy kellhetek pont én neked, de nem akarok miérteken gondolkodni, inkább csak próbálom elhinni, hogy minden hibám dacára akartál engem. Istenkém, ha tudnád, hogy én mit éreztem! Hogy mennyire földöntúli volt érinteni téged, és csak a gyávaságom nem engedte, hogy tépjem a ruháid, hogy láthassalak is!

Ha sikerül, ha nem jön közbe semmi, akkor 14 nap és újra látlak. El sem tudnád képzelni, hogy mennyire várom. <3