2015.04.12.

Olyan csodálatos érzés mindig, mikor veled vagyok. Újabb három nap volt a miénk és talán most volt az összes Pesti találkozásunk közül a legjobb, mert nem akartam sírni sem, mikor elváltunk. Pár nap múlva jön a megmérettetés, nem érek rá keseregni, hiszen ezen múlik, hogy együtt lehessünk és ez rengeteg erőt ad. Én nem is tudom... Annyira banálisan hangzik, annyira ostoba ömlengésnek, ha arról beszélek, hogy mennyire imádlak nézni, hiszen ezer meg ezer szerelmes mondhatta már ezeket a szavakat, elkoptatták a vallomást, hogy szeretlek, de nem találok másikat ezek helyett... Talán ezért hunyorgok rád, ezért próbálok testbeszéddel mondani mindent, amit csak lehet, mert az... az másmilyen, az csak a miénk.

A cicás takarót terítettem ma éjjelre magamra. Az egyik sarkának teljesen olyan illata van, mint neked, én pedig alig bírok magammal, szinte folyton ott az orrom. Örülök, mert így majd aludhatok úgy, mintha veled lennék, bár annál jobb érzés még nem hinném, hogy ért volna valaha, mint mikor éjjel körém fontad a karjaid. Fel-fel ébredtem, mikor mocorogtunk, helyezkedtünk, de mégis sokkal kipihentebben ébredtem fel, mintha teljesen tudattalanul tettem volna mindezt, ahogy szoktam. Jó volt tudni, hogy ott vagy. És jó érezni, mikor védesz, még ha talán csak nekem ilyen az egész, például azzal, hogy én belül aludhattam. Istenkém, én még sosem éreztem, hogy bárki megvédene valamitől, de melletted annyira, de annyira biztonságban érzem magam! És minden aggódó, kavargó gondolat letisztul, ha veled vagyok és beszélünk egy kicsit róla. Csak remélni merem, hogy én is adok neked valamit, ami ilyesmi jó és fontos érzés.

Köszönöm neked ezeket a napokat és hogy egyáltalán vagy nekem. <3